Rafael Nadal Parera 1986. június 3-án született Spanyolországban, Manacor városában (Mallorca). Foci-és teniszimádó családban nőtt fel. Nagybátyja, a profi teniszező Toni Nadal vezette be a kis Nadalt (3 éves korában) a tenisz világába. Toni fedezte fel az ifjú titán tehetségét, és edzőként igyekezett kihozni belőle a legjobbat. Mindez sikerült is neki, hisz tanítványa 8 éves korában megnyert egy 12 éven aluliknak megrendezett regionális teniszbajnokságot. A kis Nadal akkoriban még aktív focista is volt, teljes erőbedobással rúgta a bőrt, ám egy ilyen siker után nem hagyták veszni tenisztehetségét. Apja választás elé állította: foci vagy tenisz, mivel mindkettő nem egyeztethető össze a tanulással. Nadal a másodikat választotta, és úgy tűnik, jó döntést hozott.

2002-ben debütált a teniszpályán. Első fellépésével a ranglista 235. helyére sorolt. A következő évben már a 47. volt. Michael Chang (1988. jún. 06.) után ő lett a második 16 éves játékos, aki bekerült a világ 100 legjobb teniszezője közé. 2003-ban játszott Wimbledonban, ahol a harmadik fordulóig jutott. Eredményeit nehéz lenne felsorolni, hisz a fiatal sztár az évek során sikert sikerre halmozott. 2004-ben hatalmasat ugrott a ranglistán, ugyanis az 52. helyről 2005-ben a dobogó 2. helyére sikerült feltornáznia magát. Ezt a szintet tartotta is egészen 2007-ig, majd 2008-ban meghódította az első helyet. 2009-ben visszacsúszott egy szintet, de 2010-ben újra ő lett a világelső.






































