Túl vagyok rajta! Legalábbis a találkozáson Ákossal. És el kell mondanom, vagyis inkább leírnom, hogy fantasztikus volt, de valahogy mégsem jó. Ez hogy is lehet!? Nos, véleményem szerint úgy, hogy iszonyatos lelkiismeret-furdalásom volt, más részről pedig rettegtem, hogy valaki megláthat. Aki már volt hasonló helyzetben, tudja, min mentem keresztül. Nem nekem találták ki a szerelmi háromszöget. Pedig sokan milyen ügyesen, és nyugodtan művelik ezt napról napra.
Csak gratulálni tudok nekik… Persze ez nem jelenti azt, hogy felnézek rájuk vagy ilyesmi, csak értékelendő a dolgokhoz való hozzáállásuk. Én is gondolkodhatnék úgy, hogy fiatal vagyok még, miért is kötném le magam, hisz még annyi minden vár rám. Vagy ilyesmik. De nem! Nekem aggódnom kell, paráznom kell mindenen. Túl becsületes vagyok, úgy látszik. Ez lehet a baj. Bár ez a baj, épp nem baj. Szóval értitek. Na, mindegy. Én értem.Nézzük akkor, hogyan alakult az a bizonyos estém. Danit szerencsére nem kellet – nem épp szépen fogalmazva – leráznom, ugyanis elutazott a szüleihez, így teljesen szabad voltam. Akkor mitől féltem? Merülhet fel a kérdés, hisz ő nem láthat meg. De a barátai igen. Annyi van neki. Igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy ne csússzon hiba a számításaimban. Órákig álltam a tükör előtt, és azon hezitáltam, mit is vegyek fel. Nagyon jól akartam kinézni, de tényleg nagyon. Aztán csak elkészültem kilencre. Olyan helyen találkoztunk, ahol nem fordulnak meg ismerősök túl gyakran.
A város másik végében kötöttünk ki, egy igazán hangulatos kis étteremben. Remélem Ákos nem vette észre rajtam, hogy tiszta ideg voltam. Legalábbis az elején, mert utána egyre jobban oldódtam, ami talán némi alkoholnak is köszönhető, amit a vacsora közben fogyasztottam. Amikor végre nagy nehezen sikerült elfeledkeznem mindenről, és csak Ákos és én voltam, akkor viszont úgy éreztem magam, mintha álmodnék. Egyszerűen tökéletes volt minden. A hangulat, a vacsora, na és persze, maga Ákos. Nem olyan filmbeillő, hisz Ákos nem egy érzelmes férfi. Sőt! Szerintem Daninak a totál ellentéte. De ettől függetlenül vagy pont ezért csodálatos pasi! Nem hittem, hogy létezik szerelem első látásra, de benne úgy megfogott valami már akkor, ott, a bárban, a Balatonnál, hogy egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Sose hittem volna, hogy lesz valaki, aki ennyire elszédít, akaratán kívül, tenném hozzá.
A vacsora alatt vágyaim tárgya totál higgadt volt. Egy rezzenést sem láttam az arcán. Már-már aggasztott ez a kőkeménység, de aztán egyszer, elmosolyodott. Nem értettem, hisz épp csendben ettem a desszertem, és próbáltam átadni magam a mesterien elkészített fagyikehely ízeinek. A kanalat épp a számhoz emeltem, de a mosoly hatására megállt a kezem a levegőben. Egy pillanatig tátott szájjal bámultam rá, hisz ugye épp egy ínycsiklandozó falatra készültem, de aztán csak észhez tértem, és rákérdeztem mosolya tárgyára. „Olyan aranyosan és átéléssel eszed azt a fagyit, mint egy kisgyerek.” – mondta. Nem tudtam, hogy jó dolog-e az, hogy épp egy kicsi lánykát lát bennem, aki édesen fagyizik, nem pedig egy vonzó nőt például. Ezért egy zavart mosollyal válaszoltam. „Nyugi, ne aggódj, tetszik nekem, szóval nehogy bántásnak fogd fel.” Ennek hatására azért kicsit megkönnyebbültem. Vacsora után még nagyon sokáig ücsörögtünk az asztalnál koktélokat iszogatva. Annyi mindenről beszültünk, hogy még magam is meglepődtem rajta, mármint Ákoson, hisz ő, velem ellentétben, elég csendes típus. Már éjfél is elmúlt mire felálltunk, és kisétáltunk az étteremből. Ezután nem történt semmi extra. Hazavitt és ennyi. Meglepő fordulat az este végén. Bevallom, eléggé rosszul esett, de hát nincs mit tenni. Én csak nem mászhatok rá. Tehát nincs jobb dolgom, mint várni. Megint csak várni. Utálok várni…
