– Év végén tényleg sok a fellépésem, és szeretnék mindenhova elmenni, ahova meghívnak – erősít meg a humorista. – Hála a Showder Klub és a Dumaszínház adta népszerűségnek, nagyon sok lehetőséget kapok, céges rendezvényekre is hívnak.

– Szerinted mi az oka annak, hogy míg régen a cégek főként énekeseket hívtak, addig ma már „desszert” gyanánt belefér egy stand up comedy előadás is az évbúcsúztatóba?

– Nem azért nem szerepeltek a céges bulikon humoristák, mert nem lett volna rájuk igény, hanem azért, mert évekig hiánycikk volt a humorista. Hofi, Bagi-Nacsa, Fábry, Gálvölgyi – körülbelül ennyiből állt a magyar kínálat. Ráadásul évekig nem volt utánpótlás. A Showder Klub 2007-ben indult, a legelső adás legelső fellépője voltam. Nem volt előttem séma, hogy mit és hogyan kellene tenni. A műsor készítői azt mondták: adjam csak magam, akkor nem lesz baj. Aztán a műsor begyűjtött több nagyon jó humorú embert, akik hétről hétre megrezegtetik a közönség rekeszizmait.

– A celebeket szívesen pellengére állítod. Emiatt sok negatív visszajelzést kapsz?

– Kiszel „Tünciről” mondtam egyik műsoromban, hogy szerintem nem pályát tévesztett, hanem bolygót. Erre ő az egyik bulvárlapban siránkozott, hogy megbántottam, és nem érti, miért tettem. Én meg azt reagáltam: nem gondoltam volna, hogy érti amit mondok, ezért állítottam ezt. Nem szoktam finomkodni, a show nem lelkisegély-szolgálat. A cél, hogy olyan műsort csináljak, amitől az emberek jól érezik magukat. És igen, olykor jön egy poén a szomszédról, a haverról, de akár egy celebről is.

– Mit szól a közvetlen környezeted, hogy állandó témát jelentenek neked, és ország-világ elé tárod a kellemetlen helyzeteiket?

– A nézők szeretik a szókimondó stílusomat, a celebekre pedig magasan teszek, mit gondolnak. A családom és a barátaim elfogadták, hogy ez a munkám. Szeretik, amit csinálok, és támogatnak benne. Ezek az emberek mind jó humorúak. Viszont arra vigyázok, hogy sose hozzam őket kellemetlen helyzetbe a publikum előtt.

– A színpadon mesélt sztorik mind igazak, vagy sok a kacsa, a kitaláció bennük?

– A történetek igazak, viszont kicsit színezek rajtuk, hogy még frappánsabbak legyenek. Például, ha velem valami gáz történt, azt általában úgy mesélem, hogy a haverommal esett meg. Ha viszont a haveromat éri valami jó, azt sokszor úgy adom elő, mintha velem történt volna.

– Hogy jössz ki a többi dumaszínházas kollégáddal? Van köztetek rivalizálás?

– Nem érzem, hogy egymás konkurensei lennénk. Értelmesebbek vagyunk annál, mintsem féltékenykedjünk egymás sikerére. Természetesen a legtöbb esetben azé a sztori, aki a legelőször adja elő nyilvánosság előtt. Jópofa történetet bárhol láthat az ember, csak körbe kell nézni.

– Van a társaid között példaképed?

– Kedvelem a kollégáimat, de példaképemnek Fábry Sándort tartom. 10 éves korom óta olyan akartam lenni, mint ő. Hatására kezdtem el szerepelni az iskolai rendezvényeken. A sors úgy hozta, hogy 3 évig a gegcsapatának tagja voltam. A legfőbb feladatunk a poénok, sztorik kiötlése volt, ezek aztán a Fárbry-show savát-borsát adták. Sándort a mai napig tisztelem, nagyon profi.

– Te is profin teszed a dolgod. A közönség soraiból nem úgy tűnik, hogy izgulnál a színpadon.

– Előadás előtt az emberben mindig van egy egészséges izgalom. Amikor felmegyek a színpadra, ez valahogy csillapodik. Annál lazább tudok lenni, minél jobban visszajelez a közönség. A legnagyobb dopping a kacagás.

Hozzászólások

Új hozzászólás írásához kattints ide

Neved (minimum 4 karakter, csak betűk és számok):
Hozzászólásod szövege:
Ellenőrző kód:

Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá