A Nagyvárosi Kultúrsznob is észrevette ám, hogy bizony advent van, persze csak a naptár szerint- időjárás másról mesél. Ezt az őrült novemberi koratavaszt próbáltam elfelejteni, amikor nyakamba vettem a várost, hogy megnézzem: idén miről szól a karácsonyi forgatag. Ami először szemet szúrt, az az, hogy majdnem teljesen akadálymentes a Vörösmarty tér (habár nem ártana bizonyos kábelkötegek elhelyezésével vigyázni, ám ez maximum kellemetlenséget okozhat, nem akadályoz igazán a mozgásban senkit).
Az illatok rendben vannak, már ami a sült gesztenyét, a fahéjas kürtös kalácsot, a tócsnit és a pompost illeti. Jut eszembe, nem szeretné valaki felvilágosítani az árusokat arról, hogy a “töki pompos” az kenyérlángos, a vásárlókat pedig arról, hogy ez csak tejfölös-szalonnás-hagymás kenyér? Egyszerűen muszáj mosolyogni az oly trendi biokaja szerelmesein, a magokat evő, divatos szavakat puffogtató (úgymint probiotikus, lúgosító stb.) huszon-harmincas nőkön, amint üdvözült vigyorral falják a szalonnás kenyeret, ami nem zsíros ám és nincs is rajta disznóhús, á, dehogy. Oppardon, mangalicaszalonna. Mert az nem ugyanaz, mint tudjuk.
Amiért, mint jó Kultúrsznob nem rajongok, az a lacikonyha, illetve annak túlburjánzása az idén: lassan már egy tapodtat sem lehet tenni anélkül, hogy az emberre ne ugrana némi kolbász, esetleg májashurka. Brrr... Most kellene hazudni valami jól hangzót, de nem megy; aki szereti, egye. Aki pedig cukorsokkra vágyik, az vehet annyi kimért édességet, amennyi belé fér. A forralt bor idén is egy vagyon, de legalább finom. És néhány csésze után már a havat sem hiányolja az ember a plusz tíz fokban. Vásárolni viszont gyakorlatilag bármit lehet, a fahéjrudas ajtódísztől a matyóhímzéses hűtőmágnesen át a pöttyös bögréig-személyes kedvencem a túrórudi-pöttyös, fehér alapon piros óriási bögre, kakaózásra pont jó lenne.
Valami azonban hiányzik. Ez akkor jutott eszembe, amikor ráakadtam arra a bódéra, aminek áruját évek óta nem tudom értelmezni: különféle formájú és méretű állatokat árulnak, melyek testéből fű nő-ez nyilván azért jó, mert lehet nyírni. Vagy valami más az oka? Várom az alternatívákat, ha valakinek lenne jobb ötlete...
Szóval, mindent meg lehet és kell venni a november végi tavaszban, de mi van az adással? Félre ne értsen senki, eszemben sincs kliséket hangoztatni arról, hogy a szeretet ünnepén nem az ajándék a fontos, meg öntsön mindenki illatgyertyát és ragasszon szalvétadarabokat dobozokra ajándék gyanánt, ha kell, ha nem, csak lehetne némi ellensúly ebben az örületben. Az Andrássy úton sétálva azon tűnödtem, hogy mikor okozna a díszkivilágítás őszinte örömet? Mi a tüske oka? Valami beékelődött az agyamba és nem hagyott nyugodni. Először a hóesés hiányára gyanakodtam, de aztán bevillant: adni kellene-csak úgy, a viszonzás reménye nélkül. Amikor ajándékot veszek, nem magamra kellene gondolni elsősorban (szerintem ez jó ötlet, nekem tetszene, én örülnék neki, én én én), hanem arra, aki kapja majd: neki vajon tetszene? És innen már csak egyetlen apró logikai ugrás eljutni az ismeretleneknek szóló ajándékokig. Ez itt nem adománygyűjtés és semmi közöm a baptistákhoz, pusztán minden tiszteletem az övék, amiért megpróbálnak tenni valamit akkor is, ha az nem trendi manapság. Mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, de a Nagyvárosi Kultúrsznob csak úgy tudja boldogan inni az Amaróját a fa alatt, ha valahol játszanak azokkal az üveggolyókkal, amiket ő küldött. A pókemberes kirakóról nem is beszélve.
Cipősdoboz-akció, mond ez valakinek valamit? Szeretném, ha mondana. Azért, mert advent van és azért, mert belefér.
-iuris-
