A színek hatalma

2010. Július 29.
Beszéljünk egy kicsit a színekről, illetve azok ránk gyakorolt hatásáról. Azok a bizonyos “brit tudósok”, akik mindent, mindig felfedeznek és kikutatnak, kimutatták azt is, hogy milyen nagy mértékben befolyásolja az életünket a szobánk, az irodánk színe, az öltözékünk árnyalatai, sőt, hogy mennyire számít ez mások általi megítélésünkben. Az általunk viselt színekkel befolyásolni tudjuk maguk és mások lélektani, sőt, fizikai reakcióit is. Ezt foglalta össze remekül az ún. “Stíluskalauz” nevű kötet, M. Spillane tollából, a Park Kiadó gondozásában.

 

Azok a színek, melyek rendkívüli hatással vannak ránk, az ún színvitaminok.. Érdemes hát tisztában lennünk ezekkel, hogy akár állásinterjún, akár randevún sikeresebbek, energikusabbak lehessünk.

Első színvitaminunk a piros. Ebben az értelemben pirosnak minősül a szín minden árnyalata, kivéve a nagyon sötéteket és a keverteket. Lélektani hatása szerint a piros magabiztosnak és határozottnak mutatja viselőjét, ám jó tudni, hogy túlzott vagy alkalomhoz nem illő alkalmazása agresszív, fenyegető, parancsoló hatást kelthet.

A színek hatalma

Viseljük, ha figyelmet kívánunk felkelteni, akár az ellenkező nemét is, de csak módjával: gondoljunk csak a negatív hatásokra, ki akarja megijeszteni a kiválasztott férfit? Mindenképpen csak kiegészítő gyanánt ajánlott a viselése, ha biztosra szeretnénk menni. Az sem elhanyagolható tény, hogy fáradtság esetén képes növelni az energiáinkat, egy ilyen trükköt jó alkalmazni például vizsgaidőszakban vagy egy fárasztó munkahét alkalmával. Akkor azonban ne, amikor stresszesek vagyunk, azt erősítheti a sok piros szín a környezetünkben.

Ellenjavalt a viselése a tipikusan bemutatkozó helyzetekben, legyen a másk fél akár kedvesünk szülője vagy a leendő főnökünk.

A színek hatalma

Beszéljünk egy keveset a rózsaszínről. Ez alatt értünk jelen esetben a klasszikus vattacukorszíntől a korallpiroson át a málnáig minden árnyalatot. Ennek a színnek a hatása alapvetően gyöngéd, közvetlen, nőies, ám ha túlteng, akkor megjelenhet előttünk egy kis önbizalomhiányos, gyámolításra szoruló, kissé jellegtelen nyuszi képe is. Ennek tükrében csábításra nem a legjobb szín, de olyan találkozón se viseljük, ahol előnyeinket akarjuk érvényre juttatni, nem erősíti ugyanis a személyiségünket.

Ám bizonyos alkalmakkor feltétlenül javallott a viselése:

-esküvőkön a menyasszony nagymamájának színe

-kerti partin, keresztelőn, egyéb délutáni rendezvényen is bizalommal viselhető szín, amennyiben eltaláljuk a természetes színeinkhez illő árnyalatát.

A következő alkalommala kék és a zöld színvitaminokkal foglalkozunk majd.

Hozzászólások

Új hozzászólás írásához kattints ide

Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá