Paul William Walker

2010. Július 22. Szerző: szandika
Paul William Walker IV 1973. szeptember 12-én született Kaliforniában (Glendale). Édesapja fotós-újságíró, édesanyja pedig modell volt. Édesanyja kapcsolatai révén került be a szórakoztatóiparba. A kis Paulnak korán beindult modell és színészi karriere. Már két éves korában egy Pampers reklámban szerepelt. Ezt a reklámfilmet az évek során számos másik követte.

Paul William WalkerIskolás korában a Highway to Heaven című sorozat három különböző epizódjában is feltűnt. Ezután egy gyermekfilmben, a Monster in the Closet-ben is játszott. Majd tizennégy éves korában megkapta első komolyabb szerepét a Programmed to Kill-ben. A későbbiekben választás elé került, folytatja tanulmányait és tengerbiológus lesz, vagy tovább színészkedik. A színészet mellett döntött.

 

Rendszeresen járt meghallgatásokra. 1993-ban a The Young and the Restless című szappanoperában láthattuk, 1994-ben pedig a Tammy és a T-Rex-ben, illetve az Angyali érintés-ben. A 90-es évek második felében olyan filmekben tűnt fel, mint az Ökörikrek, a Pleasantville, a Prérifarkas Blues, A csaj nem jár egyedül vagy a Koponyák. A Prérifarkas Blues és A csaj nem jár egyedül szerepeinek köszönhetően tini lányok ezrei rajongtak érte. Az igazi hírnevet azonban mégis a Halálos iramban (Fast and the Furious) hozta meg számára 2001-ben, melynek köszönhetően láthattuk hogyan lesz a tini sztárból igazi világsztár. A filmben a szintén nagyszerű színész, Vin Diesel volt a partnere. A páros meg is nyerte a legjobb filmes duónak járó díjat a 2002-es MTV Movie Awardson. A 2001-es Halálos iramban után a történet 2003-ban folytatódott Halálosabb iramban címmel. Amit a Tokió Drift illetve a Halálos iram (2009) követett.

 

Walker egy igazi úriember. Kedves a hölgyekkel, nem keveredik botrányokba, nem hallani róla pletykákat, kritikákat. Nem az az életcélja, hogy mindenképp a címlapokon szerepeljen. Teljesen nyugodt, felhajtásoktól mentes életet él.

 

Talán ő lesz a következő Steve McQueen? Nem, ő az első Paul Walker.

Hozzászólások

Új hozzászólás írásához kattints ide

Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá

Kapcsolódó galériák

Paul William Walker

Paul William WalkerPaul William WalkerPaul William WalkerPaul William WalkerPaul William Walker