Arap Bethke

2010. Július 19. Szerző: szandika
Arap Bethke neve ismeretlenül csenghet azok számára, akik nem igazán jártasak a szappanoperák világában. Legutóbb az egyik kereskedelmi csatornán futó Második esély című sorozatban játszotta Roberto „Beto” Contreras szerepét.

 

Arap Bethke1980. március 12-én született Kenyában. Édesapja német, édesanyja pedig chilei származású. Bár az afrikai kontinensen született, ő mégis mexikóinak vallja magát, hisz ott nőtt fel. Egyik legemlékezetesebb szerepe „Chacho” szerepe volt a Clase 406-ban. 2007-ben feltűnt az Ugly Betty egyik epizódjában, mint Antonio Barreiro. Pincért alakított, aki megpróbált beszélgetésbe elegyedni Hilda Suarezzel.

 

Kiemelt szerepet kapott a Tierra di passiones (Második esély) és a Madre Luna (ő volt Demetrio Aguirre) című telenovellákban. Valamint főszereplője volt a Dona Bárbara-nak, ahol Antonio Sandovalt alakította. Vendégszereplőként feltűnt az RDB: La Familia (Alvaro) első évadjában; a Hazugságok hálója; a Dulce Maria és a Desiciones című sorozatokban.

 

2005 óta él Kolumbiában. Jelenleg a Los Victorinos című telenovellát forgatja, amelyben szintén főszerepet játszik. Barátnője María Fernanda Yépez, ismert kolumbiai modell és színésznő, akit a magyar közönség a Csajok, szilikon, ez lesz a Paradicsom Yésicájaként ismerhet. Arap szabadidejében szeret teniszezni, focizni, ejtőernyőzni és úszni.

Hozzászólások

Új hozzászólás írásához kattints ide

Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá

Kapcsolódó galériák

Arap Bethke

Arap BethkeArap BethkeArap BethkeArap BethkeArap Bethke