Nyaralni muszáj. Nem feltétlenül óceánparti bungalóra gondolok, magánrepülőgéppel megközelítve, mielőtt bárki is megkövez a gazdasági világválság és az égbe törő devizaárfolyamok idején, ám, valljuk be: az se lenne rossz. Egyszerűen csak pihenni kell és az már valóban egyén-és pénztárcafüggő, hogy hogyan teszi ezt az ember. Csak tegye. Ha nem pihen a szervezet, ha nem lökjük le magunkról a mindennapos stresszt, ha nem kapcsolunk ki, akkor vége. Nem, nem most fog visszaütni a dolog, hanem néhány évvel később. Amikor már élvezhetnénk azt, amiért most annyira hajtunk, hogy megszerezzük, akkor jön majd az alattomos betegség és ledönt a lábunkról. Mondhatjuk majd: a korral jár ez, de mindannyian érezzük majd a lelkünk mélyén, hogy nem természetes dolog 50 évesen gyógyszereket kapkodni és napi fájdalommal küzdeni. Ugyanis valóban nem az. Ez lenne az az életkor, amikor valóban miénk lenne a világ, legalábbis a saját kis világunk s az elég is. Ne rontsuk el. Ne tegyük tönkre a saját életünket.
Megállapították (igen, azok a bizonyos brit tudósok, akik mindig, mindenről, mindent megállapítanak), hogy a szervezetnek elemi igénye a huzamosabb ideig tartó pihenés ebben a felfokozott életet élő korban, amit mi nemes egyszerűséggel jelennek hívunk. Akkora terhet rakunk a testünkre, amit el sem tudunk képzelni és teszik ezt azok is, akik “csak” szellemi munkát végeznek. Egy belgyógyász barátom szerint, a stressz olyan elemi erővel rombolja a testet, mintha “sziklát hordanánk napszámban”, hogy őt idézzem.
Szóval, ne feltételezzük egy pillanatra sem, hogy pusztán annak okán, hogy a kezünk nem piszkolódik be az íróasztalnál s a légkondícionált irodában talán le sem izzadunk, a szervezetünk nem amortizálódik. Ó, dehogynem!
A bizonyos brit tudósok azt is kimutatták, hogy a testnek az a legjobb időszak, mikor az elme kikapcsol. Ez pedig nem megy egyik napról a másikra. A legjobb e tekintetben az a bizonyos, álomszerű két hét nyaralás, valahol messze, teljesen más közegben. Nem kell nagy dologra gondolni, lényeg a környezetváltozás. Ha teszem azt sík vidéken lakunk, akkor menjünk el a hegyekbe vagy vízpartra. Csak menjünk, utazzunk és kapcsoljuk ki a mobilunkat és a híradót is! Fölösleges felhúzni magunkat a politikán és eszünkbe ne jusson a céges postafiókunkat megnézni a neten!
Tudom, hogy mindez üres szólamok halmazának tűnik s talán teljesíthetetlennek is. Ráadásul, ha hiszi az olvasó, ha nem, a Nagyvárosi Kultúrsznob mindezt saját magának is írja. Talán, ha leírom, akkor képes leszek végrehajtani ezt és nem, nem hívom föl a szerkesztőséget “csak 5 percre”, hogy “megkérdezzem, mizu'?”. Menni fog? Nem tudom. De igyekezni fogok.
És ön?
